|
Materialul încă nu a fost tradus. Vă rugăm, reveniţi!
Vége az idénynek, és ideje, hogy megvonjuk - mi szurkolók - a szezon mérlegét. A szakemberek, sportújságírók is meg fogják ezt tenni, engedtessék meg nekünk, egyszerű szurkolóknak is ugyanez.
Tudom, sokan le vagytok hervadva, hisz csapatunk elvesztette a bajnokság döntőjét, és ez a tény sokakat elkeserít - de fel a fejjel, és nézzük csak, milyen évet hagytunk magunk mögött!!
Nem fogok statisztikákkal untatni senkit, mindenki, aki ezt a honlapot látogatja, tudatában van annak, hogy egy sikerekben gazdag, szenzációs év van a csapat mögött.
Nagy célokat tűzött ki a csapat elé a vezetőség és a szurkolók egyaránt, és ezek a célok sokáig nagyon közelinek, elérhetőeknek tűntek. Ehhez a feltételeket is megteremtették, erősödött a csapat, remek átigazolások - hogy csak Pirét említsem - és a helyi, a csapat szívét-lekét adó játékosok látható beérése is sokat emelt a színvonalon. Szenzációs idénykezdés után egy kisebb hullámvölgy következett, amből szintén jól sikerült kijönni, a régi edzőt, akit már jócskán kinőtt a csapat sikerült egy igazi klasszis edzővel leváltani.
A MOL ligában és a román bajnokságban is, első perctől fogva, nem volt kérdés, hogy a HC csapata a legeredményesebb, legerősebb csapat, aki ellen bárkinek fel kell kötni a gatyát. A szezon eleji sikereket még rá lehetett fogni arra, hogy a neves ellenfelek "csak" az év eleji formájukat hozták, de az év során mutatott egyenletes jó teljesítmény már jelezte azt, hogy második felnőtt évadjára a csapat kezd beérni.
És akkor beugrott az első fiaskó - a Románia Kupa elődöntőjében a Brassó elleni vereség. Pillanatnyi kisíklás - mondtuk, és legyintettünk rá, és a csapat igazolt minket, szurkolókat - az új esztendőben ismét zsinórban hozták a győzelmeket és söpréssel nyertük a MOL Ligát. Úgy tűnt, a bajnokság rájátszása csak puszta "formalinság" lesz, ahogy Fülig Jimmy mondaná, de nem az lett: az alig egy héttel azelőtt még padlón levő Sport Club igencsak meglepett mindenkit - még a legvérmesebb szurkolóit is - és merőben új játékkal előrukkolva az első meccsen mattolta a csapatunkat.
Mi volt a meglepő, mi volt az, amire nem voltunk felkészülve? Sokan, sokmindent leírtak már erről, de mezei szurkolóként én úgy látom, hogy négy dolog volt, ami együttesen a Sport Club első sikerére vezetett:
- az első, és tán legfontosabb a hokiban szokatlan, szoros emberfogásra (emlékezzünk csak, a döntő alatt végig Pirét és Zablut majdnem teljesen kikapcsolták a játékból, szükség esetén úgy "dupláztak" az emberfogásnál, mint a lepattanónál szokás) és teljes pályás letámadásra alapozó taktika
- az egyenletes csapatteljesítmény. Ha bárki elfelejtette volna például az utolsó meccset tulajdonképpen a Sándor Szilárd féle harmadik sor nyerte meg a Club számára, de már az első meccsen is mindhárom sor egyenletesen "muzsikált".
- a fegyelmezett játék. Rengeteg elkerülhető, felesleges, fegyelmezetlenségből adódó kiállítás. Az első meccsen
57-22 volt a büntetőpercek aránya, és a továbbiakban is számtalanszor kerültünk feleslegesen hátrányba.
- a nagyobb szív, a győzelem nagyobb akarása. Ne feledjük el, a Sport Club ki volt éhezve a sikerre, ebben az évadban nem hogy semmi sem jött nekik még össze, hanem jópár, emlékezetes és fájdalmas vereséget is elszenvedtek, hogy csak az Alba Volán elleni fiaskót említsem itt. Ugyanakkor a HC volt az egyedüli csapat a MOL ligában is, a hazai bajnokságban is, amelyik végig teljes fordulatszámon pörgött és minden (na jó, majdnem minden) meccsen úgy mentek ki a jégre a fiúk, hogy ezt meg kell nyerni.
Ettől a pillanattól csak kapkodtuk a fejünket és futottunk a megoldások és az eredmény után. A megoldások lassan jöttek, a játék összképe meccsről-meccsre javult, emlékeztetni szeretnék mindenkit arra, hogy az utolsó meccsen már csak 2 perc büntetőt osztottak ki ellenünk a Sport Club 10 perce ellenébe, vagy hogy a svédeket szinte teljesen sikerült kikapcsolni a játékból, ugyanúgy, ahogy ők Pirével tették. Igaz, így is életveszélyesek maradtak, Ramsted egyetlen pillanatnyi megingást kihasználva is képes volt gólt szerezni az utolsó meccsen, de ne feledjük, hogy a kemény, "testreszabott" őrizet ellenére Pire is, és Zablu is lőtt jópár feledhetetlen gólt.
És ha megvolt ez a javulás, akkor joggal kérdezheti bárki, miért nem sikerült megfordítani az eredményt? Miért csak egy meccset sikerült megnyerni az ötből egy olyan csapat ellen, amelyiket azelőtt zsinórban hét mecssen vertünk? Nem tudom, okosabbak, hokihoz nálam jobban értők bizonyára megmagyarázzák, de azért nekem is van egy-két ötletem. Először is, a rájátszás alatt végig a Sport Club volt a jobban motivált csapat. Az okok egyrészét már említettem, nem szeretném megismételni magam. De nézzük csak meg a másik három meccset, amit elveszítettünk. (Az első az külön történet, mint már említettem.) Mindhárom meccs nagyon kevés gólt hozott (március 15: 1-3, március 22: 2-3 és végül március 28: 2-3) és ami mindennél fontosabb, mindhárom meccs gyakorlatilag a teljes játékidő első felében kialakult eredménnyel ért véget, az első meccsen az utolsó gól a 24. perc 16. másodpercében esett, a másodikon a Club a 25. percben lőtt góljára még válaszolt Lőrincz a 30. percben, és aztán semmi, és végül az utolsóban a 28. perc 49. másodpercében "lefagyott" a kijelző. Mindhárom meccsen hamar bekaptuk az első gólt, egy darabig futottunk az eredmény után, és valamikor a meccsek közepe táján a Club "ráült" az eredményre. És ez elég volt ahhoz, hogy megnyerjék a rájátszást. Gratulálunk nekik, megérdemelték, megküzdöttek érte.
És itt elérkeztünk a lényeghez. Szerintem a kudarc (vagy inkább a sikertelenség, a siker elmaradásának) az okait itt kell keresni. Amint a bevezetőben említettem, rengeteget, látványosat fejlődött a csapat az elmúlt években és ezen belül ebben a szezonban is. Rohamléptekkel halad előre az igazi nagycsapattá válás útján, és lassan minden feltétel is adva van ahhoz, hogy igazán azzá is váljék. A fejlődésnek azonban vannak kötelező állomásai. Ezeket nem szabad, nem lehet büntetlenül kihagyni! Fizikális fejlődést tekintve, játéktudás, egyéni képességek tekintetében már majdnem "kész" a csapat, de egyvalami még nagyon hiányzik: az érettség, a tapasztalat. Ez még hiányzik, és az ilyen csaták, mint a nemrég végetért rájátszás is, kemény leckékkel járulnak hozzá ennek a hiányzó "tudásnak" a pótlásához.
Én nem tekintem kudarcnak a hazai bajnokság meg nem nyerését. Ugyan megnyerhettük volna, minden esélyünk megvolt rá, de ezen az öt meccsen nem mi voltunk a jobbak. Ennek ellenére csak gratulálni tudok a csapatnak, az edzőknek, a vezetőségnek, mindenkinek aki bármit is hozzátett az idei csodálatos évadhoz. Én - főleg a szezon összteljesítményét tekintve - úgy érzem egy sikeres évet zártunk, mindenképpen a HC történelmének legsikeresebb évét. Az elért eredményekkel bármely, ilyen fiatal csapat meg lehetne elégedve. Gondoljunk bele, a Sport Clubnak 25 évébe telt, hogy megnyerje az első bajnoki címét. Nekünk szerintem nem fog kelleni annyit várni az első hazai bajnoki címre!
Eltelt egy év, és a csapat a fejlődésének egy újabb lépcsőfokán van túl. Felfelé ívelő pályán a csapat,
a jövő elkezdődött!!!
|
